A magyar zsűri olyan, mint a kisfiú, akinek a felnőttek apa kalapját teszik a fejére. A gyerek azt hiszi hirtelen felnőtt, és komoly pofácskát vág, a nagyok meg jókat mosolyognak, aztán az egész csak pár percig érdekes, bár a kölök még tovább szerepelne, hisz végre egy minutányira az érdeklődés középpontjába került, na és utána már kínos az egész….

Idiótákból nehéz

A legújabbkor, leginkább a televíziókból ismert zsűrizéshez most is két ember kell. Aki hívja, meg aki elfogadja s megy. A kiválasztás korábban a kimittudos szép időkben még egyszerű volt. Azt hívták, aki valamiben szaktekintély volt, s amit mondott azt bátran elhihették. Pernye, Major, Szinetár, Rábai már túl voltak azon, hogy rangot vívjanak ki maguknak a szakmájukban. Tekintélyük volt, értették azt amit csináltak, ezért invitálták őket oda. Ma nehezebb a szerkesztők dolga. Valamitől ugyanis fészket vert az agyukba az, hogy zsűritag ma csak valamilyen ismertebb arc lehet, lehetőleg olyan, aki azért szerepelt már valamelyik bulvárnak nevezett reklámkiadványban is. Csakhogy a hazai celebek -sztárnak legalább itt ne hívjuk őket-, fele egyszerűen idióta és nem ért semmihez, s képesek elhinni, hogy valóban olyan tulajdonságokkal bírnak, mint amit a nyelvcsóváló „újságírók” összehordanak róluk. Na ezekből kell valamit összehozni, s ez úgy sikerül, ahogy azt néha láthatják.

A Megasztár volt, talán az első, ahol a zsűrit jobban ünnepeltették, mint az énekes jelölteket. Belőlük azonban talán csak ketten érdemeltek közszeretet. Presser és Bakáts. Utóbbit Sváby „találta ki” a csatornának, úgy, hogy előtte senki sem tudta, hogy ki a felesége, szeretője, hol nyaralt legutóbb és milyen a kutyája színe. Ám volt egyénisége, véleménye és el is tudta mondani. Presser meg nem akarta bizonygatni, hogy micsoda fasza zenész ember is ő.. Nem úgy, mint az állandóan ősanyai és ősnői szerepekkel küszködő és a feltűnés kedvéért különféle neveket magára aggató molett hölgy. Ő, úgy hihette, akkor kell megcsinálnia magát mindörökre a televíziók számára, mint érdekes jelenséget. Ráadásul, bénító élményként érhette meg, hogy a korai elődöntőkben kiesett versenyzők is jobban énekelnek, mint ő. Tettenérhető volt a gonoszságba hajló elfogultság. Az is kiderült, hogy négy-öt szóra korlátozott szókinccsel, Pély Barnának nem érdemes zsűriskedét vállalni. Viszont észrevehette, hogy az énekesek az á hang helyett nem énekelnek é-t, vagyis artikulálnak, amit neki még tanulni kell. Azért ő sem járt rosszul, mert hazavihette azt az édi-bédi lényt, akitől, más jobb érzésű férfiak sietősen elmenekülnek.

Zselés Gyuri bácsi

A Szombat esti láz és a Csillag születik fantázianevű műsorban a zsűrit már előre hirdették, mint nagyon érdekes színfoltot, mintha ez nézőcsalogató lett volna…hát olyan nagyon nem volt az. A celebtáncosokat kritizálók közül megmaradhatott az emlékezetekben az élménydizájnert, mint foglalkozást feltüntető Gyuri bácsi, akinek pár szál haját a helyi fodrász, mindig roppant fiatalosan összezselézte. Gyuri bácsi aztán mondott valami közhelyet, majd elégedetten hátradőlt, de ez is elég volt ahhoz, hogy a másnapi reklámújság, mint valami kőkemény beolvasó embert emlegesse. Medveczky Ilona, mindnesetre ott alapozta meg kései nyugdíjas éveit, aki mint igazi nő, nehezen viselte a szép és fiatal nők produkcióit, de a mérhetetlenül öntelt, fogatlan resti lakókat faggató álműsor vezetőjét, teljesen érthetően és jogosan küldte vissza oda ahonnan jött. Muszáj megjegyezni, hogy a műsort erősen súlyosbította a transzexuális barbibabának tetsző Kapocs Zsóka jelenléte, de ahogy mást, ezt is túléltük. Ebben a versengésben volt talán a legkisebb szerepe a zsűrinek, hiszen a nézők pillanatok alatt kiszórták a nekik ellenszenveseket az egyre tészta képűbb Horváth Évát, valamint a tánctudása mellett, vastag bokáját is bemutató Dukai Reginát. Ott a zsűri csak szerepelt, magát festegette, szükség nemigen volt rájuk. Ahogyan a kiscsillagok is meglettek volna nélkülük, mi meg otthon a képernyő előtt éreztük magunkat kínba, amikor az egyre borzasztóbb frizurákban bájolgó K. Andrea nagyon kedvesen nem mondott szinte semmit. Viszont már színes reklámlapokban, sőt tévéreklámokban szerepel. Elindult azon a pályán, hogy senki ne vegye többé komolyan. Amúgy, mintha abból a zsűriből, mindenki Franz Jóskához járt volna különórára, hiszen mindenkinek, minden nagyon tetszett és mindennel meg volt elégedve. Vagyis, szart se ért a jelenlétük, az, csak az ő örömükre szolgált. Ez a csatorna, amúgy is, csak a látványra próbál gondot fordítani. Az ízléstelen és még ízléstelenebb csicsa ruhák parádéja volt az a műsor, mintha az öltöztetők a csatkai cigány búcsú gyorstalpalóján végeztek volna, de ott sikeresen.

Inkább bélyeget rendezni…

Velük ellentétben, igényes, szakmai csapatot kívánt összetoborozni az m1 A Társulat-hoz. Papíron sikerült is. Rendezők, énekes, táncos, zenész-tanár minden, az ügyhöz fontos művészeti ág képviselteti magát. Csakhogy… Aki látta Szikora János sok millióért összekínlódott Tragédia rendezését, lehet, hogy csak bélyegrendezést bízna rá, s inkább távol tartaná a színpadoktól, s nem valószínű, hogy megszívlelné, amit egyébként oly nagy átéléssel mond. A Keveházy lány felkérése után csak azon gondolkodhatunk el, hogy kinek a kije ott a stáb háza táján, mert, amennyire rokonszenves művész ember a papa, olyannyira felfuvalkodott, hideg-rideg a lányka. Számára, hatvan kiló fölött nem lehet művész az ember, ahogy gyakran, pökhendin odaveti gyakran: színpadképtelen! Ő meg zsűriképtelen!
Csak Kocsák és Szulák ítéleteiben bízhatunk s javasoljuk ezt azoknak is, akik előttük állnak.

Azért ne feledkezzünk meg a mai magyar kulturális élet dzsoli-dzsókeréről, Alföldiről, akit szeretnek úgy beállítani, hogy egyformán mindenhez ért, s lehetőleg zseniálisan. Színészkedik, rendez, fest, műsort vezet, színházat igazgat, meg még ki tudja, mit csinál, de beeszi magát mindenhova. Néha azért azt is ki kellene számolni, hogy hány tehetséges ember elől szívja el a levegőt, aki esetleg néhány területen jobb és hasznosabb, mint ő. Túltengő önbizalomból fakadó magamutogatás a valódi erőssége, olyannyira önmaga szerelmese, hogy nem érdemes odafigyelni arra, amit másokról tart.
Szintár Miklós szerencsére jó egészségnek örvend, bár Pernye, Major már elmentek. De ismerjük Haumannt, Orosz Adélt, Valló Pétert, Zsámbéki Gábort, Sztankayt, Bodrogit s hosszan sorolhatnánk azokat, akik nemcsak ismertek, hanem elismertek is, igaz egyikük sem járt még egy pléméttel sem…