Csézyit magára hagyta az MTV
Köz-élet 2008. május 23, 03:51
-Napidíjat sem fizet
-Hiller sem segített
-A Magneotonnak már ötmilliójába van.
Csézi Erzsi regionális sztárból szinte percek alatt Csézyként országos, sőt, lassan, európai ismertségnek örvendhető énekes lett, lesz. Igen büszke rá az MTV is, holott az énekesnőt gyakorlatilag magára hagyta a belgrádi fellépésen, sem napidíjat sem más a színpadra lépéshez szükséges kelléket és a segítőket sem fizeti…
.
Csézy végre az az énekesnő, aki elfogadhatóan beszél angolul is, ráadásul olyan kisugárzása van a színpadon, mint keveseknek ebben a szakmában. Tartja róla Joós István a Magneoton vezetője az énekesnő kiadója. S úgy tűnik az intervíziós döntő is, mintha csak a Magneoton szívügye lett volna, holott az MTV saját produkciójaként tüntette fel. Igaz fizették a szállást és a mindössze 350 kilométeres út költségét. Csakhogy, ez édeskevés ahhoz, hogy valaki színpadra álljon egy ilyen rangos versenyen.
A Magneotonnak legalább öt-hat millió forintjába került a belgrádi fellépés. Csak az európai városokba küldött bemutatkozó lemezek és azoknak a postaköltsége másfélmillió forintot kóstált. Nem kevés pénzbe került a fellépő ruha és az énekesnőt segítők: sminkes, vokalisták kiutaztatása, szállásolása, napidíja. Ezzel az MTV egyáltalán nem törődött.
Mivel Csézy mégiscsak a magyar színeket képviseli, segítséget kértek Hiller kulturális minisztertől is. A miniszter mégcsak nem is válaszolt.
De azért biztos nagyon büszke lesz a sikerekre.
