Előre aláírt felmondólevéllel nevezték ki az új MSZP-s minisztereket
Köz-élet 2008. július 4, 08:06-Elővigyázatosságból jeles
-Politikatörténeti kuriózum
-Csak a volt SZDSZ-s tárcákat érinti
(kormányközeli forrásból)
A későbbi viták, húzódozások elkerülése végett, talán okulva szabaddemokrata miniszterek távozásának történtéből, a Gyurcsány kormány új, szocialista miniszterei, csak az előre aláírt felmondólevél ülhettek a bársonyszékekbe.
Valószínűleg nemcsak a hazai, hanem a világpolitika történetében is egyedülálló, hogy miniszterek és államtitkárok, kinevezésük pillanatában, aláírt felmondólevéllel foglalhatják csak el munkahelyüket. Pedig Magyarországon a közelmúltban ez történt.
Az MSZP, feltehetően, bízik egy esetleges újabb koalíció megkötésében, hiszen azok a miniszterek, államtitkárok, akik a szabaddemokraták kiválásával megüresedett minisztériumokat foglalták el, előre megírt és aláírt felmondólevéllel kaphatták meg tárcájukat. Az MSZP, talán okult a SZDSZ kormányzati posztot vállaló politikusainak lemondási hercehurcájából s előrelátón intézkedett. Akkoriban, a most magukat ellenzéki pártnak valló párt volt kormánytagjai között volt egy kis húzódozás, lebegtetés. Fodor Gábor például jó darabig különvéleményen volt, kérdésesnek tűnt, hogy egyáltalán beadja-e a felmondását.
No, ezt előzte most meg az MSZP pártfegyelem ide vagy oda, nem bíztak semmit a véletlenre vagy az új kormánytagok önálló döntésére. Ráadásul, ha újra koalíciós helyzetbe kerülnek-mert a politikában azért semmi sincs kizárva, azonnal léphetnek, egységes képet mutatva magukról. Egyedi és új, de feltehetően hatásosnak tűnő megoldás. S, hogy a felmondó levelekre szükség lesz-e? Majd kiderül.
