RSS

Navracsics egy utcai dobálót ölelgetett

Köz-élet

dobalo.jpg- Csak akkor ítéli el az erőszakot, ha nem Gyurcsányt dobálják
- Orbán is gratulált az utcai rendzavarónak
- A Fidesz vendége volt a parlamentben

Hivatalból sem tehetett mást Navracsics Tibor a Fidesz nevében, minthogy elutasította hétvégi, szégyenteljes utcai erőszakot. Pedig Navracsics, nem ilyen finnyás. Ha nem a melegeket, hanem mondjuk a miniszterelnököt, dobálják, fujjolják, akkor a dobálót is hajlandó ölelgetni, sőt…

A képen Navracsics Tibor az ismertebb a vörös alakzat mellett inkább csak Veszprém-szerte híres, vagyis inkább hírhedt. Ő a helyi Fidesz csoportosulás ökle. Névszerint: Stigelmeyer Józsefné. Ő szervezte, vezette azt  a csapatot, amelyik Gyurcsány Ferenc veszprémi látogatását volt hivatva megkeseríteni. Síppal, dobbal, dobálással, nyilvános üvöltözéssel: randalírozással. Erre természetesen tucatnyi tanú létezik.

Nos, ezután Stigelmayené még nagyobb becsben lett tartva a helyben zártan, maffiaszerűen működő, borzasztó erőszakos párt csapatnál. Külsős,  szakértő is lett a veszprémi önkormányzatnál, rövidesen, maga Orbán Viktor fogadta a Parlamentben a Fidesz vendégeként. Fotó is készült a frakcióvezető idilli környezetben, Budapest  látképével a hátuk megett ölelte az a dobálós asszonykát.

Vagyis Navracsics  szenteskedve, szemforgató módon, most elítéli az utcai dobálózást, miközben a szája íze szerinti rendbontót, mocskolódót, ölelgeti és meghívja a parlamentbe.

Így javasoljuk, hogy a most nagyon enyhe büntetéssel megúszókkal is fényképeszkedjen kicsit, hívja meg a Parlamentbe, vagy ne tessék mást mondani, és mást cselekedni. Bár ennél az embernél, már ezt is megszokhattuk.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.