Az MTV felügyelői letiltanák a Csináljuk a fesztivált!
Köz-élet 2008. szeptember 9, 15:32
- Gyanúsan drága és már unalmas
- Radnai meg maradjon a plázaliba képzésnél
Ahogyan az MTV-s beharangozóban naponta láthatjuk, az önfényezés szakavatott szakértője és ismerősei, épp a századik bőrt készülnek lehántani a fesztiválos szappanoperáról. Csakhogy ami eddig ment, az eztán bajos lesz. Ugyanis az MTV felügyelő bizottsága egyáltalán nem szeretné ezt a műsort, mert rettentő drágán veszik, nem éri meg. Ráadásul az eladó, az a Radnai Péter, aki számolatlanul szabadítja a médiára a felfujt testrészekkel operáló, szénsötét nőket, akiket plémétként is szoktak emlegetni.
Az ötlet és a műsor nem volt rossz. Azt adták, amit sokmillióan szeretnek, azt a zenét, amit több korosztály ma is hallgat, ha cd-t vagy valamilyen őskövület kazettát vesz elő. Ám, ez nem retró, nem. Tudniillik, nagyon sokan Szécsit, Aradszkyt, Kordát, Konczot, Zalatnayt, Kovács Katit naponta hallgatnak. Csak a butábbnál butább, szűken körülnéző, a haverok okán bekerült tévés szerkesztők ezt egyáltalán nem látják maguk körül.
Egyszer még a végtelenül tolakodó, minden tévétől kinézett, azonban a magát makacsul futtató H. Levente is elment, mivel Korda, Korda Györgyként kellemes, hiteles, eladható.
Csakhogy a sikeresnek ítélt produkció után nem valami újat találtak ki, hanem elkezdték lehámozni a bőrt, egyre szánalmasabban. Lassan a korabeli dalok hegedű és gitárszólamai is kaptak volna egy-egy külön műsort, sőt, talán a hajdani fesztiválok illemhelyei előtt ülök is, megszólalhattak volna, idevágó történeteikkel. Azonban, úgy tűnik, az MTV felügyelői megunták ezt a felesleges és igen költséges ámokfutást és megálljt parancsoltak. Nem akarnak több műsort ebből. Tizenegy ugyanis kilencvennyolcmillió forintjába került a köztévének, s éppen ez az a műsorfajta, amit erőlködés nélkül maga is képes lenne, lett volna előállítani.
Természetesen tudjuk, hogy azért a maroktartás ezt az intézményt sem kerüli el, eleve úgy kötik a szerződéseket, hogy jusson maradjon is. A néző meg, ha nem tetszik, kapcsoljon valahova máshová.
Az MTV felügyelőinek valószínűleg abból is elege lett, hogy a kicsit lábszagú magyar pléboj örökösen mosolygó szerkesztője szállítson műsort nekik. Van elég tévé, ahova bezúdíthatja az amúgy valamelyik tehetős üzletemberek ágyában landoló, agyatlan pléméteknek titulát címeres plázalibákat.
Bár, H. Levente még önelégülten hirdeti magát, a rolóba már beakasztották a lehúzót.
