A Blikk kérdez, de nem érdekli a válasz!
Köz-ügy 2008. november 4, 02:02
- Pedig nem titok ki pénzelte a Strabagtól magyar politikát
- Milliárdokkal tartoznak magyar cégeknek
Október 24-én a legnagyobb példányszámú napilap a tárgyilagos cikkben idézte a Strabag ellen Ausztriában felmerült vádakat, majd, mindjárt a címben kérdeztek is, miszerint, hol a magyar kapcsolat. A netkacsa.hu, már nyáron, több hónappal ezelőtt „válaszolt”, hiszen először, mi foglalkoztunk a giga cég disznóságaival. Azt hittük, tehát, hogy a dokumentált bizonyosság előbbre viszi az ügyet, a tájékoztatást. Nem gondoltuk, hogy a kérdés költői, választ nem várnak rá.
Száznál több magyar cég bánja, hogy alvállalkozónak szerződött a Strabag nevű világcéghez. Tudniillik az osztrák giga cég bevett hazai üzletpolitikájához tartozott, hogy valahogy megússza a nekik végzett munka ellenértékének kifizetését. Milliárdokkal tartozik kisebb-nagyobb magyar vállalkozásoknak, melyek közül nem egy ellehetetlenült. A trükk bevett és szokásos volt, belekötöttek a teljesítés minőségébe, aztán nem fizettek. Általában a kialkudott összeg túlnyomórészét tartották meg maguknak. Aztán a bedolgozó cég mehetett a bíróságra, melyről tudjuk milyen gyorsan, és hatékonyan dolgozik…
Azt is megtudhattuk a híradásokból, hogy vizsgálat folyik Hans Peter Haselsteiner, ellen, aki az egyik tulajdonosa a cégnek, valamint képviselője is volt az osztrák parlamentnek korábban. Nos Haselsteiner úr korábban, valószínűleg, bízva vélt sérthetetlenségében, „elszólta” magát. Amit dokumentum, egy fax üzenet is igazol. Abban, pökhendien jelzi, egy általunk még meg nem nevezhető személynek, hogy Magyarországon Aczél Zoltán a cég embere a magyar politikában. Vagyis, hozzá kell fordulni hazai ügyekben. A netkacsa egyébként megpróbálta, de a Strabagnál hirtelen nem akarták ismerni, majd később csak vettek át üzenetet a részére.
A Blikk meg október 24-én megkérdezte, hol a magyar kapocs. Egy M és egy L betű szerepelt a cikk alatt, ezért próbáltuk megkeresni a hölgyet vagy urat a szerkesztőségben, de az nem sikerült. Nem tudtuk meg kit takar a két betű, visszahívást ígértek a szerkesztőségben, ami úgy volt komolytalan, mint maga a kérdés, hogy ki és hol van a Strabag magyarországi pénzes embere. Komolytalan, mert a válasz már senkit sem érdekelt, holott egy nagy példányszámú napilap a dokumentált információk birtokában eredményesebben kutakodhatna ebben a sokak számára fontos ügyben.
Bár azt is tudjuk, hogy sokféle érdek szerint munkálkodnak többen a háttérben a lapot meg meg kell tölteni továbbra is hirdetéssel. S talán ezért marad a kérdés költői a felvetés meg komolytalan.
