A siófoki cigányfelvonulásról a „fővajda” és a rendőrkapitány is hazudott
Köz-ügy 2009. február 20, 09:09
- Kamuverekedés védelmi pénzért
- A biztonságiak elmenekültek
- Legalább egy órája volt a rendőröknek
Éppen fél év és egy brutális gyilkosság kellett ahhoz, hogy a netkacsa.hu júniusi felvételét „észrevegyék” azok, akiknek ez korábban is hivatali kötelességük lett volna. Minden hazai és számos külhoni televízió, újság és hírportál átvette siófoki cigány demonstrációt-természetesen a hírforrás megjelölése nélkül-, aztán most magyarázkodni is kezdtek. Csakhogy, mi első kézből ismerjük a történteket s úgy hisszük, hogy a magát országos cigányvajdának nevező Kállai és siófok rendőri vezetője is hazudott a sajtónak. Mi mindenestre most hírül adjuk, mi is történt valójában és közreadjuk az egész filmet, amiből eddig csak az összevágott anyagot közöltük.
A siófoki szállodasor üzlettulajdonosai, dolgozói pontosan tudták, hogy mire ment ki a cigány felvonulás. Előző nap ugyanis néhányuk verekedést provokáltak, amire a helyi biztonsági emberek kidobták őket. Természetesen az imitált verekedésnek célja volt. Ugyanis, oda, ahova a kigyúrt romák járnak szórakozni, verekedni, az az üzlet le is húzhatja a rolót. Persze megúszhatja a csődöt a tulaj, ha megfizeti a távolmaradást. Na erre ment ki a kamuverekedés, csakhogy az, akkor nem jött be. Erre trombitálták össze a többek között enyingi romákat-köztük, Kállai „fővajdát”-. Mondván, hogy kirekesztik a cigányszármazású egyedeket a szórakozó helyekről. Annyira azért nem lehet nyeretlen két éves ez a „fővajda”, hogy meg ne kérdezze, hogyan történt az eset. Ha meg elhitte, hogy csak egy rasszista megnyilvánulás történt, nyugodtan felfújhatta volna a médiában. De, nem, belement az elrettentő vonulgatásba, ami mindenre jó lehetett, de arra biztos nem, hogy megszeressék a romákat.
Mi is történt, akkor aznap este? A siófoki szállodasor szélén a nagy parkolóban volt a gyülekező. Mivel körülbelül százhatvan romát számoltak össze, legalább harminc autó kellett, hogy a helyszínre érkezzenek. Ott bevárták egymást, tömegbe rendeződtek. Ez azért nem ment öt perc alatt, vagyis az emberek észlelték, hogy valami készül. Ráadásul a cigányok jól felöltözködtek, vagyis a felsőruházat alatt rejtették el bézból ütőket és egyéb támadó eszközöket. Mire elindultak- a szemtanúk szerint-, legalább tizenöt húsz perc telt el. A szállodasor hossza legalább fél kilométer, azt oda vissza legalább ugyanannyi idő alatt tették meg. Láthatóan nem siettek, hiszen éppen az volt a céljuk hogy jól megijesszenek mindenkit, ami sikerült is, maradéktalanul. A szállodasor biztonsági emberei, lekapták a foglalkozásukat jelölő trikókat és elvegyültek a nyaralók között. Minden túlzás nélkül az életüket féltették.
Azt megértjük, hogy a biztonsági emberek nem akartak összetűzést, a hihetetlen túlerő felőrölte volna őket, de hol voltak a rendőrök? Elképzelhető, hogy nyáron, este, a teli szállodasoron egy járőr sincs? Elképzelhetetlen. Ám, ha nem volt, akkor is érzékelniük kellett, hogy mi történi a városban. Siófok belvárosa, azért elég kicsi. A kapitány azt nyilatkozta, hogy, hogy nem volt idejük intézkedni. Tehát egy órányi idő, míg a felvonulás a gyülekezéssel együtt tartott kevés volt a rendőrség számára. Ez így, biztos nem igaz. Hazudtak, ahogy a „fővajda” is.
A rendőrök kivártak, nem akartak beleavatkozni az engedély nélküli tüntetésnek is minősíthető esetbe, valószínűleg féltek, ugyanúgy, ahogy a többi ember is. Ezzel magukra hagyták a szállodasori dolgozókat, tulajdonosokat, a nyaraló embereket. A cigányok ellenállás nélkül szétverhették volna a környéket, gyilkolhattak volna, kényükre-kedvükre.
A felvételeket pedig azoktól az emberektől kaptuk, akiket nem a médiának, hanem a fegyverrel is felszerelt rendőröknek kellene, kellett volna megvédeniük. S, hogy az ország megismerhesse annak a szörnyű, siófoki estének a történetét egy ragyogó sportoló értelmetlen halála kellett.
VIDEO
http://www.youtube.com/watch?v=3vMGofxp34Q
————————————————–
http://www.youtube.com/watch?v=q_Cj4LU2MW4
————————————————–
http://www.youtube.com/watch?v=zISDlP7WTLM
————————————————–
http://www.youtube.com/watch?v=7ZN7g_k7w5o
————————————————–
